marsbéli krónikák
De hallga' csak! Mi a lófasz töri meg a csendet?
|
2009. november 14., szombat
Tegnap éjjel eljutottam egy valóságos vidéki diszkóba. Mit is mondhatnék? Időutazás, dimenziókapu, térgörbítés! Soha jobb módszert arra, ha valaki hirtelen 1990-ben akarja érezni magát, amint tizennégy évesen menőnek hitt szerelésében és órákig készített szánalmas frizurájában toporog a délutáni tinidiszkóban, és húszpercenként mer vetni egy gyors pillantást a terem másik végében kialakult majomszigetben überlazán álldogáló ideáljára, hogy aztán nyolckor eredménytelenül hazakullogjon, mert nem engedte el tovább az anyukája. A vidéki diszkóban megállt az idő, mi több, visszafelé halad! Az egy négyzetméterre jutó fehér csizmás lányok száma kettő, a kinyúlt dájert viselő és olcsó szőkítővel kezelteké legalább három. Az izmosabb fiúk (igen, fiúk, legyenek akár negyvenévesek is, hiszen ez itt az örök ifjúság kútja) testre tapadó fehér, a szerényebbek/nyeszlettebbek felhajtható gallérú gyikos pólóban nyomják. Tánc közben kötelező a mindkét ököl ritmikus magasba emelésével kombinált, párzást imitáló csípőmozgás, lányoknál a szexi vonaglás, hanyagul félvállra engedett széles nyakú felsőben, álá flesdensz/flitterekkel és fodrokkal és csillogó feliratokkal bőven megszórt tapadós topban, mely sokat látni enged a nem igazán lapos hasból (mentségükre szolgáljon, hogy a lányok jelentős része már kisgyermekes anya, aki többhavonta egyszer tud elszabadulni szintén családos volt iskolatársaival). VBK rulez, de a viceházmestert már nekem kellett elmagyaráznom a pultos lánynak. A vécében egy ismeretlen lány közölte velem, hogy ezt a helyet csak úgy lehet kibírni, ha az ember nagyon sokat iszik, és én elhittem neki, főleg, hogy saját bevallása szerint tíz éve jár oda (vajon miért?), és már akkor is ezek a zenék szóltak. Melyek, tegyük hozzá, már akkor sem számítottak friss slágernek. Summa: egy élménynek elment, mi több, szórakoztató volt a maga módján, és ha belegondolok, hogy országszerte emberek ezrei számára egy életen át az ilyen helyek jelentik a közösségi élet fő színterét, máris értem, miért sikeres a győzikesó meg a mónika. Mondhatni, megvilágosodtam. 2009. november 13., péntek
Mivel az a vád ért, hogy elsiklott a figyelmem Rácz Zsuzsa terézanyus feltámadása, valamint a felett, hogy R. Zsuzsa és F. Éva ugyanabban a sportosan lazának és fiatalosnak tartott pózban, mezítláb és farmerban pózol a plakátján, közlöm: magam is észrevettem mindezt, és meg is állapítottam, mennyire ötlettelen, minden eredetiséget nélkülöző seggfejek közül kerülnek ki a magyar reklámipar megbízói. Azt is észrevettem, hogy Vass Virág első regényének (ne legyünk optimisták, fél éven belül itt a folytatás) a borítója pont olyan, amilyennek ebben az elmaradott pocsolyában a könyvesek a nőknek szánt regényekhez illő menő, dizájnolt könyborítót hiszik: fekete alapon ordító magenta betűk, karcsú nőalak sziluettje, szecessziós kacskaringók. Komolyan, mintha még mindig csak több éves késéssel lehetne a fényévekkel előttünk járó nyugatról átcsempészni a tavaly előtti trendeket a vasfüggönyön. 2009. november 12., csütörtök
Amúgy meg gyötör a kérdés, hogy tényleg van ebben az országban igény minden hónapban három új vámpíros könyvre? Vagy csak nekem tűnik úgy, hogy minden kiadó vámpírokat akar eladni?
Örömmel látom, hogy mindannyiunk kedvence, a méltán elismert és tehetséges Fejős Éva mellé felsorakozott egy másik firkász picsa is a könyvével. A felállás a szokásos: a magát újságírónak tartó tehetségtelen nímand azzal a biztos tudattal, ami csak a leghülyébbekre jellemző, kitalálja, hogy ért a regényíráshoz. Bizonyára elirigyelte kolléganője sikereit, és lássuk be: azon a szinten, ahogy Évike ír, gyakorlatilag bárki tud, tehát miért ne ereszthetne maga alá ő is egy igazi nőcis könyvet? Kapcsolatai vannak, gyomra meg egész biztosan (mással nem magyarázhatjuk, hogyan lehet a tűz körül zsenge ifjúkora óta), így már semmi sem állhat a mű megszületése útjába. Ahányszor megpillantom ennek a két "írónőnek" a plakátjait, valahogy mindig Gedeon Pál örökbecsű szavai jutnak eszembe: "És önben kinek a faszát tisztelhetem?" 2009. november 5., csütörtök
Őszintén, tiszta szívemből kívánom, hogy az a mocskos postás geci, aki lenyúlta a csodálatos vaterás pulóveremet, jövő héten ilyenkor már az új pulcsijában feküdjön a ravatalon. Rohadjál meg, szemét tolvaj.
2009. október 27., kedd
A kis lelencet amúgy megtartottuk, a Cirbolya nevet kapta a keresztségben. Már ő is leesett egyszer egy első emeletről, de azt hiszem, csak az én karmám áldozata volt, nem feltétlenül a saját bénaságáé.
Öcsi kinyírt egy valódi patkányt, és kiterítette a lapostetőn. Az egyetlen hasznosítható állat a háztartásban, a többi csak viszi a pénzt, meg láb alatt van/megállás nélkül rikácsol. 2009. szeptember 23., szerda
A macskák igazi kemény köcsögök, ez a mostani is hogy összeszedte magát se perc alatt. Jön-megy (általában a sarkamban, mint Lorenz lúdjai), mindenkivel kardozik, baszogatja a Dívamacskát, terrorizálja Öcsit, és kizárólag ágyon hajlandó aludni, lehetőleg párnák között, csak sajnos hatkor kel, ezért én is hatkor kelek, hogy kizárjam a konyhába. A tálakhoz elsőként tolakszik oda, két lábbal beleáll az egyikbe, közben eszik a másikból. Igazán jó tulajdonsága viszont, hogy Öcsihez hasonlóan csak cincogni tud, tehát hangoskodás kizárva. Kezdődő hiúzpamacsok figyelhetők meg a füle hegyén, a hasa pedig teljesen tigrismintás. Tud hasast ugrani. (Igen, elkezdődött a reklámozás.)
2009. szeptember 20., vasárnap
A szülők mindig szülők maradnak, a gyerekek meg mindig gyerekek, másképpen nem lenne lehetséges az, ami a tegnapi esküvőn történt, miszerint a negyvenes évei elején járó bíróra rászólt az anyukája, hogy eleget ivott már, hagyja abba a pálinkázást, de a bíró úr csak odakint, cigizés közben mert háborogni, és a továbbiakban csak titokban mert inni. Amúgy megállapítottuk, hogy az az igazán kemény köcsög, aki esküvői bevonulós nótának a bébi, bébi, te nyomorult állatot választja.
2009. szeptember 16., szerda
Megdöbbentő, egyben szokatlan fordulat: újabb macskával gyarapodtunk, remélem, nem örökre, csak a szokásos javító-nevelő intézet. Én persze ott se voltam, amikor a csontsovány kis csimasz kiszabadult az alkoholista hajléktalan asszony karmai közül, de mégis én lettem a balek, aki hazavitte, nyilván. Szörnyű tapasztalatai lehettek az emberekkel, mert az első két nap csak enni meg szarni jött ki az ágy alól, aztán már egyre többet játszani is, de megközelíteni nem lehetett, kivéve a vasárnap éjszakát, amikor egész éjjel az ágyon aludt, kettőnk között (mennyire kurva kényelmetlen is ez, istenem), de hétfőn már ismét menekült. Aztán egy időre összezavarodtak a dolgok a fejében, például ha elkaptam, hogy kitegyem a szűrét a szobából (átkozott macskaszokás, hogy reggel hat és kilenc között feltétlenül zörögni kell valamivel), azonnal elkezdett dorombolni, közben kapálózott, hogy tegyem le. Mára mintha eldöntötte volna, hogy én nem vagyok ellenség: jön utánam, lehet simogatni, de még sokszor megijed. (Amúgy a Díva gyűlöli, Öcsi fél tőle, szóval megy a szokásos primadonnaműsor.)
2009. augusztus 11., kedd
Az feltűnt-e már valakinek, hogy Ludas Matyi a reklámban feszt a családalapítási meg a házasodási szándékairól értekezik a bankosokkal, de soha egy nőt nem látni mellette, a kiszemelt hölgy neve sem hangzik el, de bezzeg a ludat, azt mindig viszi magával és párás szemmel ölelgeti is? Fúj.
2009. augusztus 10., hétfő
A kis veres meg végül nem költözött át a szomszédba, mert mint megtudtam apámtól a drámai igazságot: "Anyád szerint az olyan lett volna, mintha az egyik gyerekünket adjuk nekik." Aszta, gondoltam, a kis rohadék két hét alatt arra a szintre jutott anyám szívében, mint a gyerekei, hát le a kalappal. Mindenesetre gyakran átjár, vasárnap konkrétan estig elő sem került, akkor viszont kurva nagy pofával kezdett követelni valamit, csak senki se tudta, mit, mert hiába ugráltuk körbe hárman a legkülönbözőbb kajákkal, semmi se volt jó. (Nem csoda, hogy Piroska meg a Farkas utálják, egyedül Frankenstein kutyájával van jóban, de az meg egy galamblelkű balek, fát lehet vágni a hátán.) Még egy hetet adok, és kikerül a kis dög neve a postaládára, aztán anyámék hamarosan a nevére íratják a házat.
2009. augusztus 4., kedd
A kis cirmos-verest meg nem kellett félteni, pikk-pakk kerített magának gazdát, nem kért a segítségünkből. Miután én a múlt hetet Erdélyben töltöttem, őt addig hazaköltöztettem a vidéki birtokra, tekintve, hogy emberfüggő és erős rombolási hajlamokkal megáldott állatként nem szívesen hagytam volna állandó felügyelet nélkül a lakásomban, amit minden bizonnyal felgyújtott volna, inkább előbb, mint utóbb, de előtte még mindenképpen infarktusba kergette volna a papagájokat. Anyámék persze először nem örültek, aztán nyilván örökbe akarták fogadni, mert milyen aranyos és szép és jófej (cöcc...), csak sajnos terrorizálta Piroskát és a Farkast (beszari alakok), ezért nem maradhatott. Az utolsó napon azonban átlógott a hátsó szomszéd kertjébe, ahol bizonyára előadta a Világ Legaranyosabb Kismacskája című magánszámot, mert a két kiscsaj rögtön rávetette magát, és nem akarták hazaengedni, anyám meg erre gyorsan leboltolta az anyjukkal, hogy maradhat. De így legalább néha átordíthatok neki a szomszédba.
2009. július 20., hétfő
Nem vagyok még elég szűkösen itt ezzel a rengeteg állattal, tegnap este öcsém telefonál, hogy most szedett ki egy kismacskát Kelenföldön a vonat alól, hozza ide nekem, mert nem tudja hova vinni. Príma. Jellemző pökhendi macskamentalitás, hogy a kis görcs - amúgy igen szép állatka, vöröses alapon cirmos - kábé három perc alatt berendezkedett, telezabálta magát, lerombolta, amit tudott, majd egész éjjel csak közöttünk volt hajlandó aludni, mert ha letettem az ágyról, vagy akár csak az ágy szélére, elkezdett ordítani. Ha nekem valaha gyerekem lesz, kurva isten, hogy minden éjszakát a saját ágyában tölt, ebből nem engedek. Nem tűröm, hogy egy tízdekás állat belezavarjon a szexuális életembe és a biológiai ritmusomba. Az új állatot a Dívamacska persze szívből gyűlöli, Öcsi nyilván retteg tőle, de max egy hétig lehet itt, ez az utolsó szavam. Amúgy aranyos.
2009. július 3., péntek
Van abban valami sorszerű, hogy miután ünnepélyesen elneveztem a rozella papagájomat Sztón hadnagynak, pár hétre rá meghalt az igazi. Isten nyugosztalja. (Sztón hadnagy egyébként rendkívül rossz magaviseletű papagáj, de erről majd máskor.)
2009. július 1., szerda
Na, nyavalyások, nyomás macskákat befogadni. Három hónaposak, a Tapéta nevű mintája ráadásul olyan, mint a Dívamacskáé, szóval az újdonsült gazda jó eséllyel indíthatja a majdan megrendezésre kerülő Dívamacska hasonmás versenyen. Ehun vannak e: http://mosomasa.blogter.hu/
2009. június 29., hétfő
Megnéztem a Kempinskinél gyászoló fiatal majmokról készült videót, hát régen nem szórakoztam ilyen jól. Különösen tetszett az a rész, amikor az egyik kis picsa mély gyászát hányással fejezte ki, miközben a másik elcsukló hangon mantrázta, hogy Májkl nem halt meg, nem halhatott meg, aztán egymásba kapaszkodva zokogást imitáltak. Megtudtam továbbá, hogy soha a földön Dzsekónál nagyobb művész nem élt, és hogy mi nem érdemeltük meg őt. Értem én, hogy megvan ennek a vicces jelenségnek a maga pszichológiai háttere, de azért megkérdezném ezeket az idiótákat, hogy a körülöttük élő hús-vér emberek felé is képesek-e ilyen mérvű imádattal és szeretettel fordulni, mert az bazdmeg nem szeretet, hogy egy vadidegent bálványozol, akivel soha életedben nem találkoztál, lófaszt sem tudsz róla, nem láttad hisztizni meg elviselhetetlenül viselkedni, nem ismered a rossz szokásait (igen, igen, szörprájz: Májkinak is biztosan voltak), nem szedted össze utána a büdös zokniját, nem takarítottad fel utána az összehányt fürdőt egy meredekebb buli után, és nem ment soha az agyadra a hülyeségeivel. Menjetek haza, mosogassatok el, és szerezzetek egy jó napot anyátoknak, ahelyett hogy egy több ezer kilométerre lévő halott idegen miatt égetitek magatokat ország-világ színe előtt, szégyenszemre. Ideggyenge faszkalapok.
2009. június 25., csütörtök
A dohányfüstmentes életért kampányfilmjeiben miért olyan emberek beszélnek, akik két hete tanultak meg magyarul? Ennek van valami általam fel nem fogott üzenete? Megöl a kíváncsiság.
2009. június 24., szerda
2009. június 23., kedd
A szívemet melengeti az a sok indulatos anyázás, amellyel kedves olvasóim méltatják Fejős Évát. Még sincs minden veszve ebben a nyomorult országban, talán még évtizedek múlva is élnek majd itt írni-olvasni tudó, értelmes emberek.
|
